Mikes Kelemen jegyzetei Rákócziról

RÁKÓCZI-A BUJDOSÓ FEJEDELEM

Zágontól Rodostóig

Ismeretterjesztő történelmi színielőadás 75 percben, szünet nélkül

A mai történelem-ismeret sajnos meglehetősen hiányos az egyik legnagyobb magyar életműve iránt. Pedig II. Rákóczi Ferenc vezérlő fejedelem nevéhez a nemzet iránti teljes önfeláldozás, a magyarság nemzetté kovácsolása, és a leghosszabb ideig tartó szabadságharc fűződik. Ennek bukása után sem választotta a császár által felajánlott megalkuvást, behódolást, hanem inkább az örökös száműzetést.

Az előadás érdekessége, hogy Rákóczi életét híven követhetjük a vele sírig kitartó, hűséges bujdosó-társa és rajongója; Mikes Kelemen híres törökországi leveleiből, visszaemlékezéseiből, képzeletbéli nagynénjét szólítva meg írásaiban.

A darab főszereplője Mikes Kelemen, aki lépésről-lépésre elénk tárja az adott korszak társadalmi és politikai viszonyait. A színpadon megidézi Zrínyi Ilonát, a bécsi udvart, a Napkirály, XIV. Lajos környezetét, vagy éppen Drinápolyt, a török szultán palotáját.

Az előadásban az aláfestő zenék mellett néhány dalbetét teszi élőbbé az eseményeket.

Bemutató időpontja: 2018. szeptember 19.