Igazgatói köszöntő

GONDOLATOK AZ ÚJ NEMZETI KAMARA SZÍNHÁZ MŰKÖDÉSÉRŐL

Tisztelt Közönség, Kedves színházunk iránt érdeklődők!

Talán némi csodálkozásra adhat okot egy olyan színház működése, amely nem elsősorban az anyaországi közönséget célozza meg. Bocsássák ezt meg nekünk, de úgy érezzük, hogy a hajdani országrészek magyar ajkú lakosainak is szükségük van egy olyan színházra, amely kifejezetten bennük gondolkodik, számukra hoz létre színházi előadásokat, és amelynek rendszeres visszatérésére mindig számíthatnak.

Az ÚJ Nemzeti Kamara Színház ezt a célt tűzte ki maga elé, ugyanakkor természetesen a hazai közönség számára is szeretné megmutatni ezeket az előadásokat – hiszen úgy színesedhet a paletta. Bemutatóinkat azonban így is minden darab esetében itthon tartjuk, csak ezt követően indulunk turnéinkra! Tehát ahol igény van előadásainkra, itthon is szívesen megyünk a hívó szóra!

***

Színházunk – alakulásának évében - 2018-ban három bemutatót tartott, amelyet mindjárt három turné követett. Az első turnéra május végén indultunk. A Kárpátokon túli Moldvában, Csángóföldön szerepeltünk Vándor-mondóka című gyermek-előadásunkkal. A második bemutatónkat követő turnénkon A bujdosó fejedelem című előadásunkkal szeptember végétől találkozhatott Székelyföld közönsége. ARANY-metszet címmel pedig Arany János életútját követhette végig a Partium és Erdély – elsősorban ifjúsági – közönsége októberi turnénkon.

A 2019-es évet a Rákóczi-emlékév (fejedelemmé választásának 315. évfordulója) jegyében indítottuk - ezúttal az előadás címében is jelezve ezt: Rákóczi - A bujdosó fejedelem címmel - kiterjesztve turnéinkat a Kárpát-medence minél több településére. Ugyanakkor ez az év egyúttal Ady-emlékév is volt (halálának 100. évfordulója). Emlékének Az Értől az Óceánig című műsorunkkal adóztunk.

Természetesen a turnésorozatból ezúttal sem maradt ki Csángóföld, ahol Illyés Gyula: Hetvenhét magyar népmese gyűjteményéből kiválasztott – kolléganőnk, Kovács Éva Rebecca által készített – Butából egy is elég című meseátiratával örvendeztettük meg az apróbb-nagyobb gyermekközönséget.

Már javában terveztük a 2020-as bemutatóinkat, mi több, éppen belekezdtünk a próbákba, de az élet – COVID-19 képében - átrendezte valamennyiünk életét. A veszély elmúltával ismét visszatérünk a ,,rendes kerékvágásba”, hogy pótolva a kieső időt, mielőbb ismét találkozhassunk Önökkel!

Bemutatóinkról, előadásainkról, turnéinkról és minden, a színházunkkal kapcsolatos hírről értesülhetnek, ha figyelemmel kísérik honlapunkat és Facebook oldalunkat.

 

Köszönöm megtisztelő figyelmüket!

Pelsőczy László igazgató