András Gedeon

Színművész

András Gedeon, Gedi vagyok. Csíkszeredában születtem Romániában. A Márton Áron főgimnáziumban végeztem tanulmányaimat társadalom tudomány szakon, a gimnáziumban töltött éveim alatt tevékenykedtem és tagja voltam az iskolai, megyei majd országos diáktanácsnak. XII. osztályban letettem az angol felsőfokú Cambridge C1-es nyelvvizsgát illetve filozófia tantárgy olimpiászon is kipróbáltam magam. A filozófia és a színészet között dilemmáztam, de végül a színművészetet választottam, mert megyei második lettem az olimpiászon, könnyű filozófusnak lenni az életben, de hát papíron? Szóval, amikor megalkottam az iskolában a diákszínjátszót magyar irodalom tanárommal, biztos voltam a dolgomban, mert kipróbáltam milyen is játszani, foglalkoztatott, boldoggá tett. Érettségi után felvételt nyertem állami helyre a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetemre színész szakra, amelyet Tompa Klára vezetett.

Attól fogva, hogy egyetemista lettem dolgoztam nyaranta Budapesten illetve tanidőben rendezős diákok vizsgáiban játszottam, rádiójátékban is, a Marosvásárhelyi rádiónál, statisztáltam a nemzeti színházban és játszottam, többek között a Vidovszky György által rendezett A Legyek Ura előadásban, Jack Merridew főszerepében, amely a Marosvásárhelyi Nemzeti színházban volt bemutatva és több évadon résztvevő előadássá vált. Az egyetemen sikeresen lediplomáztam, szakdolgozatom témája a színházi játék közben létrejövő jelen eseményének a körüljárása. Auratikus tulajdonságainak megvizsgálása Erika Fischer Lichte, Peter Brook és Jerzy Grotovszki munkásságainak segítségével és az általam alakított Jack Merridew figurájának elemzésével. Címe: Állomások a jelen megértéséhez.
Tanulni szeretnék, dolgozni professzionális körülmények között és fejlődni. Mindezeken túl legfőbb célomnak az önmegismerést tartom a színjátszás munkája által.

Tanulmányaim

  • 2016-2019 Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem, színész szak (BA)

  • 2012- 2016 Márton Áron Főgimnázium, Csíkszereda

Főbb színházi munkáim, szerepeim:

  • 2018, Marosvásárhelyi Nemzeti Színház
    William Shakespeare: Macbeth, tragédia (rendező: Keresztes Attila , szerep: Siward, Thán)
    William Golding - Nigel Williams: A Legyek Ura (rendező: Vidovszky György, szerep: Jack Merridew)

  • 2018, Yorick színház - Marosvásárhelyi művészeti egyetem (Marosvásárhely)
    William Shakespeare: Szeget szeggel, avagy Kettős mérce (rendező: Bilibók Anita, szerep: Kereki Pompejusz)

  • 2018, Marosvásárhelyi Rádió
    Szilágyi György: Hófehérke és a hét elgyötört törpe (rendező: Rózsa Sára, szerep: Főrendező)

  • 2019, Studio színház (Marosvásárhely)
    Musical: To Reach That Song (rendező és koreográfus: Felicia Dalu, solo: Javert, Les Misérables)

  • 2019, Kultúrpalota (Marosvásárhely)
    Rejtő Jenő felolvasó színház (rendező: Deli Szofia, szerep: Hajóskapitány, Narrátor)

  • 2019, Valeo Art - Marosvásárhelyi művészeti egyetem (Udvarhely)
    MEJJPOR, Molnár Ferenc Liliom című drámája alapján (vezető tanár: Tompa Klára, szerep: Liliom, Kapitány)

  • 2019, Yorick színház (Marosvásárhely)
    Örkény István: Tóték (rendező: Bugnár Szidónia, szerep: Tót)
    Anton Pavlovics Csehov: Sirály (rendező: Bélai Marcell, szerep: Trepljov)