Pelsőczy Luca Melinda

Rövid bemutatkozás

Kisgyermekkorom óta érdekel a tánc és a színház. Először balettművész előkészítő szakon tanultam a Magyar Táncművészeti Főiskolán. 5 évig jártam oda, az általános iskola 4. osztályától kezdődően. A 8. osztály elvégzése után úgy éreztem, hogy másra vágyom, - valami szabadabbra, amiben jobban megmutathatom önmagam - így átjelentkeztem a Dózsa György Gimnázium és Táncművészeti Szakközépiskola moderntánc-tagozatára. Természetesen a modern táncon kívül sok más táncstílust is tanultam (klasszikus balett, társastánc, néptánc, jazz, graham, akrobatika).

Minden művészeti ágért rajongok, de a színház az igazi szerelmem. Eddigi életemet színház- közelben töltöttem, így egyértelmű volt merre haladjak tovább. Egy évig a Gór Nagy Mária Színitanoda növendékeként tanultam a színészmesterséget.

2016-ban felvettek a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem színművész szakára, ahol Tompa Klára és Sorbán Csaba az osztályfőnökeim. Mivel a jövőmet csak színészként tudom elképzelni, vágyam hogy már egyetemistaként is mind többet tudjak meg erről a számomra csodálatos világról.

Iskolai végzettség

  • 2003-2006 Hunyadi Mátyás Általános Iskola
  • 2006-2011 Magyar Táncművészeti Főiskola Nádasi Ferenc Gimnáziuma, balettmű- vész előkészítő képzés
  • 2011-2015 Dózsa György Gimnázium és Táncművészeti Szakközépiskola modern- tánc tagozat
  • 2015-2016 GNM Színitanoda
  • 2016 - Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem, színművész-szak

Egyéb képzettség

  • 2012-2016 ÁSZ Drámastúdió

Szakmai tapasztalatok

Filmszerepek

  • Eszter hagyatéka - a fiatal Vilma
  • A Négyszögletű Kerek Erdő – Maminti (Nemzeti Kamara Színház)
  • Családi titkok (az adott epizód főszereplője)

Reklámfilmek

  • Vodafone
  • Látszódj! (kampányfilm)
  • Szilasfood

Színpadi szerepek:

  • Én egy szemüveges kisfiú vagyok - balerina (Rendező: Pelsőczy Réka )
  • A Négyszögletű Kerek Erdő – Maminti (Nemzeti Kamara Színház)
  • Thália színház, Operaház- Diótörő- kiskatona, egér
  • Új Nemzeti Kamara Színház- A bujdosó fejedelem/ Kőszeghy Zsuzsika,Courcillon márkiné

TV-szereplés:

  • Tűsarok (TV2)
  • Családi titkok